4,5 dl víz, 3 evőkanál olaj, 3 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 fél C vitamin, 75 dkg liszt, 3-3,5 dkg friss élesztő, 1 pohár búzakorpa.
Dagasztani keleszteni, utána kis gyúrás után 10 egyenlő részre elosztva megformázni a zsömiket. Sütőpapíros nagy gáztepsibe tenni egymástól távol. Jó meleg, de nem forró vízzel megkenni bőven, majd egy másik nagy gáztepsit ráborítani, hogy légmentesen lezárja, és betenni a sütőbe egy jó félórára kelni. Ekkor még nincs bekapcsolva a sütő.
Amikor megkelt, akkor a felső tepsit belülről jó alaposan megspriccelni vízzel, hogy csöpögjön lefelé róla, és gyorsan visszatenni a zsömlékre. Bekapcsolni a sütőt, és kb 170 fokon bő 20-25 perc alatt megsütni.
Amikor megsült szépen alja, és teteje is, akkor kivenni, és azonnal hideg vízzel megspriccelni a zsömiket, akkor kezdenek el szépen cserepesedni, csak úgy hallani, ahogy halkan pattognak.
Másnap is jó puha, és élvezhető az íze, és az állaga:





Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!